Feltöltés időpontja: 2009. december 4. 18:22
Katona Béla, az országgyűlés elnöke érkezett csütörtök délután Kiskunfélegyházára, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) fennállásának 20. évfordulója alkalmából. Az innovációs központban tartott sajtótájékoztatón az elnök beszélt az MSZP húsz éves munkájáról, Félegyházáról, a város fejlődéséről alkotott véleményéről és a helyi kórházról.
Nagy volt a nyüzsgés csütörtök délután a félegyházi taxiparkolóban. Nemcsak a megszokott helyi sofőrök álltak ott autóikkal, hanem nagy, fekete járművekkel, rendőrökkel telt meg a Gorkij utca előtti tér. Az országgyűlés elnöke érkezett. Először az uniós pénzből megújult könyvtárban, majd az innovációs központban vezette őt körbe Ficsór József polgármester, Dr. Garai István országgyűlési képviselő és Ernyes László MSZP-s önkormányzati képviselő. A házelnök szerint Félegyháza jó példa arra, hogy az uniós pénzekkel lehet az ország állapotát kicsit jobbá tenni. Szerinte egy ilyen 32 ezer fős városnak kellene ?húznia? ezt az országot.
Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a városnak az oktatási és kulturális rendszerét, valamint az innovációban való részvételi lehetőségét kell megalkotnia.
Véleménye szerint jelen pillanatban nem a legsikeresebb időszak áll az MSZP mögött. ?Egy olyan pártról beszélünk, amely az elmúlt években öt választás közül négyet megnyert. Ebből háromszor kormányt is tudott alakítani. Nyilvánvaló, hogy egy párt nyolc évi, nem egyszerű kormányzás alatt elfárad egy kicsit.? Az elnök elmondása szerint az MSZP-nek erőt kell gyűjtenie, újra kell gondolnia a stratégiáját, az elvi alapjait és a programját, majd néhány új embert bekapcsolva el kell kezdeni újra felépíteni azt az MSZP-t, ami a következő húsz évben lesz majd sikeres. ?Lehetetlen mindig a csúcson lenni. Nem gondolom, hogy nagyon csúfosan szerepelnénk a következő választáson. Nem adjuk fel, de tudomásul kell venni, hogy, ha ezeket a belső változtatásokat nem tudjuk megcsinálni, akkor a jövőben sok bajunk lehet. Így most erre kell időt szánnunk.?
Véleménye szerint helyi szinten is nagyon fontos a jól működő szervezet. Egy párt választási sikerét nagyban befolyásolja a ?top vezetők? szereplése. Azt tartja jó csapatnak, jó jelöltnek, aki ismeri a települést, ahol lakik. ?Ha végigmegy az utcán, sok ismerőssel találkozik, akikkel beszélgetni is tud. Olyan csapattagok kellenek, akit tisztelnek az emberek az adott településen. Azt tapasztalom, ahol ilyenek vannak a mi helyi csapatainkban, ott jó a légkör a párt körül. Ahol csibészek és tolvajok vannak, ott gyakorlatilag lehetetlen bármilyen eredményt elérni.
Ha tisztelik az adott szervezetet, vezetőt, akkor egy ilyen gazdasági válságban még azt is meg lehet magyarázni, hogy miért kell elvenni a 13. havi nyugdíjat. És az emberek elfogadják.?
A sajtótájékoztatón szó esett a magyar egészségügyről, a félegyházi kórházról. Katona Béla szerint a magyar egészségügy egyik nagy átka, hogy tele van kórházakkal. ?Piszok jó ötletnek? tartja, hogy a félegyházi kórházat rehabilitációs kórházzá alakítsák át, és bevezessék az egy napos sebészetet. Véleménye szerint egy ekkora városnak ez elegendő is, ha van a közelben egy nagyobb kórház.
Korszerűsítik az egykori Bem laktanyát
Feltöltés időpontja: 2009. december 4. 16:14
Nemes Zsuzsanna
Elkezdődött a félegyházi ipari park közművesítése. November 19-től már folynak a munkálatok az egykori Bem laktanya területén. A közel 300 millió forintos beruházástól új munkahelyeket és a város fellendülését várja Ficsór József polgármester, aki csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján számolt be a fejlesztésekről.
Előzmények: Félegyháza város önkormányzata 2005 közepén szerezte meg gazdaságfejlesztés céljából a volt honvédségi ingatlanok tulajdonjogát térítésmentesen az államtól. Majd 2006-ban egy sikeres pályázattal az ingatlan 64 hektárra megkapta az ?ipari park? címet. 2007-ben az önkormányzat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez fordult, és a Dél-alföldi Operatív Program (DAOP) keretében adott be egy projektet, amelyen sikeresen szerepelt. Így a közel 150 millió forint támogatásból és az 50 százalékos önerőből elkezdődhetett az egykori Bem József laktanya teljes közművesítése.
November 19-én írták alá a szerződést, amellyel a kivitelezők egyben el is kezdhették a munkálatokat az ipari park területén. Víz-, csatorna- és távközlési hálózat épül ki, de új út is készül. A polgármester szerint azért is fontos ez a beruházás, mert a gazdaságélénkítés mellett tovább lendít majd a város életén, vonzóbb lesz a befektetők számára, és új munkahelyeket is teremt. A korszerűsítésnek 2010. szeptember 30-ig kell befejeződnie.
Ikonok és képversek az Ipartestületben
Feltöltés időpontja: 2009. december 1. 14:56
Nemes Zsuzsanna
Zolcsák Miklós ikonfestő és Kelemen Erzsébet költő, író ikon- és képverskiállítása nyílt meg hétfő délután a kiskunfélegyházi Ipartestületben.
Kelemen Erzsébet debreceni művész-tanár és Zolcsák Miklós penészleki görög katolikus lelkész hétfőn Kiskunfélegyházára hozta el műveit. A kiállítást advent alkalmából rendezte a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, hogy ezzel is közelebb hozza a város lakóihoz az ikonfestészetet és a vizuális költészetet. A házaspár már hosszú évek óta a művészetnek szenteli életét. Kelemen Erzsébet regényeket, novellákat, versesköteteket ír, de elmondása szerint a vizuális költészet áll hozzá a legközelebb. Zolcsák Miklós az ikonfestészetet kispap korában kezdte, és azóta is folyamatosan képzi magát. A liturgikus, biblikus, művészeti hagyományok együtt alakítják és hatják át képei világát.
A félegyházi kiállítást Gyenes Attila önkormányzati képviselő nyitotta meg november 30-án. A tárlatot december 11-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Toronymagasan + KÉPGALÉRIA
N. Zs. - Sz. A.
Feltöltés időpontja: 2009. december 1. 10:36
Megint tűzoltási gyakorlatot tartottak a kiskunfélegyházi lánglovagok. A Darvas tér után az Attila utca 5-7. szám alatti tízemeletes toronyházban mutatták be ügyességüket november 26-án, csütörtökön.
Korábban Pap-Szigeti Sándor tűzoltóparancsnok nyilatkozott lapunknak. ?Rendelet határozza meg, hogy a tűzoltóságnak egy évben mennyi és milyen típusú gyakorlatot kell tartania. Leginkább középmagas és tízemeletes épületekben zajlik egy-egy ilyen akció, hiszen az egyik legnagyobb veszélyforrást az emeletes házak jelentik.?
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!